Mint arról már korábban röviden beszámoltunk, a Kakucs elleni, 2–1-re elveszített hazai bajnoki után megköszönte a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő Újhartyán ISE vezetősége Kucsván István munkáját, akinek a helyére egy régi-új tréner, Kovács Ödön érkezett.

Az alábbiakban interjút olvashatnak az Újhartyán immár csak egykori és frissen kinevezett trénerével is. Utóbbi szombat délután a Dabas II. otthonában mutatkozott be a vendégcsapat kispadján.

Kucsván István: ,,Elsőre azt hittem, áprilisi tréfa”

– Többet szív, mint korábban?
– Nem tudom, mennyivel, de többet – felelte Kucsván István.
– Alapból mennyi az adagja?
– Általában napi egy doboz cigaretta, de nagyjából másfél elmegy az előző hétvége óta.
– Kétlem, hogy Symphoniával füstölög, pedig ez befejezetlen maradt... Váratlanul érte a menesztés?
– Nagyon! Meglepődtem, elsőre azt hittem, áprilisi tréfa, hiszen itt voltunk a hónap végén, közeledett április elseje. Nem számítottam rá, mert nem volt benne a levegőben, éppen ezért nem éreztem egy fikarcnyi rezdülésből sem, hogyha kikapunk a Kakucstól, akkor nekem mennem kellene.
– Amikor jelezték a döntést, mi volt az első reakciója?
– Valahogy meg tudtam őrizni a nyugodtságomat, és tisztán emlékszem, azt mondtam Tóth János elnök úrnak, hogy nekem ezek után egy dolgom marad: megköszönni a lehetőséget és sok sikert kívánni a csapatnak a továbbiakra.
– Ilyenkor legbelül mit él át egy edző? Tudva azt, persze, hogy a tréneri szakma nem nyugdíjas állás.
– Tény és való, hogy amikor aláírsz egy papírt, onnantól kezdve csak idő kérdése, meddig maradsz. Szomorú vagyok, mert úgy gondolom, befejezetlenül maradt egy munka, márpedig általában nem jellemző rám, hogy úgy jöjjek el valahonnan, hogy bármit is félbehagytam volna. Vívódom magamban, mit lehetett volna másképp csinálni, mit lehetett volna tenni, hogy megfeleljek mindenkinek.
– El tudott búcsúzni a futballistáktól?
– A csapat nagy része ott volt vasárnap a vacsorán, de nem részleteztem nekik a dolgot, elköszöntem tőlük, mondtam, hogy ,,Vigyázzatok magatokra fiúk, sok sikert a továbbiakban”, de biztos, hogy még tiszteletemet teszem előttük, ha más nem, egy italra a vendégeim lesznek. Szereztem jó barátokat Újhartyánban, összességében pozitívan fogom fel ezt az egészet, hiszen sajnos nem én döntöttem el, hogy ez a helyzet így alakuljon. Utólag mindig okosabb az ember, de ez már a múlt, előre kell nézni. Hála Istennek, a labdarúgástól nem szakadtam el, holott nagyon bennem volt a menesztésem utáni hét elején, hogy feladom az egészet és még utánpótlás-szinten sem dolgozom tovább sehol.
– Komolyan gondolta?
– Igen, mert van két kissrácom, és úgy voltam vele, inkább foglalkozom velük nyugalomban, és akkor nincs ilyesfajta történés, hogy ilyen könnyűszerrel elbánnak az emberrel.
– Haragszik valakire?
– Nem, de annyit mindenféleképpen szeretnék tisztázni – mert emellett nem lehet elmenni szó nélkül –, hogy aki kijárt a meccseinkre, nem hinném, hogy bedől annak, miszerint én vagyok a felelőse a Kakucs elleni vereségnek. Remélem, hogy ezt az immár csak volt játékosaim is átérzik, és az elkövetkező öt meccsből ötöt megnyernek, hiszen abban talán az én munkám is benne van. És még annyit megjegyeznék, nem gondoltam volna, hogy az elnök úr és a közöttem lévő nézeteltérés idáig fog fajulni.

Kovács Ödön: ,,Négy-öt győzelemmel számolok”

– Meglepődött?
– Évek óta, amióta eljöttem a csapattól, mindig kérdezik az emberek, mikor térek vissza – felelte Kovács Ödön. – Tetszett, mert azt mondták a vezetők, hogy segíteni kell a csapaton. Ismernek régóta, ismerik a habitusomat, a futballról alkotott elméletemet, és most találkozott a közös érdek. Amikor edzőkérdés volt, mindig felmerült a nevem, ami jól esik, mert visszaigazolja azt a négy évet, amit Újhartyánban töltöttem. Ugyanúgy megmaradtam a vezetők és a szurkolók emlékezetében, hiszen anno békében váltunk el, soha semmi gondunk nem volt egymással, csak annak idején az anyagi világ beleszólt sok mindenbe, és ez vonatkozott a benzinpénzre vagy éppen a prémiumra. Annak idején kötelező volt a váltás, legalább többet koncentrálhattam a gyermekekre, a saját fiaimra.
– Sokat morfondírozott, amikor először megkeresték?
– Soha nem döntök azonnal ilyen ügyben, először mindig a családdal, az asszonnyal és a srácokkal beszélek. Összehoztuk a kellemest a hasznossal, mert a fiúk örülnek, elvégre amatőr szinten egyszer-egyszer be tudnak szállni a felnőttekhez edzeni, hiszen még csak 16 évesek, így kipróbálhatják, milyen ez a világ.
– Ebben az évben hányszor látta a csapatot?
– Egyszer, éppen a Kakucs ellen, de akkor is csak 20 percig.
– Merthogy?
– Amikor vasárnap kinn voltam a gyermekekkel, késtünk az első félidőről, ám a szünetben ellopták a kiskutyánkat. Nem vicc, őt kerestük, és ha hiszi, ha nem, csütörtök délután egy órakor a rendőrség visszahozta. Egy kis Yorkshire terrierről van szó, három és fél hete kapták a srácok. Öt másodperc alatt eltűnt, ahogy lelépett a lépcsőn, valaki felemelte és vitte a kocsijába. Ezt megelőzően tavaly ősszel láttam az Újhartyánt, amikor otthon kikapott a csapat 5–3-ra a Dunaharaszti II.-től.
– Amikor néhány napja igent mondott, kikérte az elődje, Kucsván István véleményét?
– Ez volt a legelső, mielőtt még a családdal beszéltem volna, hogy Pistit felhívtam, hogy megtudjam, milyen belső dolgok vannak, hiszen nyilván közöttük élt, tud mindent, illetve szerinte miért lehet, hogy nem ment a csapatnak tavaly, és most, az új játékosokkal is csak úgy, ahogy, valamint milyen a vezetőség, milyen a hangulat. 45 percen keresztül beszéltünk, elmondta a véleményét, én pedig este mentem haza és a családdal diskuráltunk. Aztán hívtam Rizmajer Andrást, mint segítőt és jó barátot, valamint Funk Zoltánt, mint nagyszerű futballistát és jó barátot.
– Sok futballistát ismert a keretből?
– Személy szerint csak a ’hartyániakat, a pestieket eddig csupán két edzésen láttam.
– A benyomásai pozitívak vagy negatívak?
– Szenzációsak a fiúk! Teljes a döbbenetem, hiszen amiről Kucsván Istvánnal beszéltünk, nem értem, hogyan kerülhetett ebbe a pozícióba az Újhartyán? Nem idevaló sem az együttes, sem a játékoskeret, ebben az osztályban vannak sokkal gyengébb képességű labdarúgók, de majd kiderül, csapatszinten mit lehet formálni ezekből a focistákból.
– Mire lehet képes a társulat a szezon végéig?
– Még nyolc mérkőzés van vissza, reálisan nézve 12-15 pont az, amit meg kell szereznünk. Négy-öt győzelemmel számolok, ennek meg kell lennie, ez a minimum, ezt teljesíteniük kell a srácoknak. Nagyon koncentráltan edzenek, két nap után nagyon pörögnek, elméletben is fogadó készek, hiszen amit kérek tőlük, az a támadófutball. Szerkezetet is váltunk az előzőekhez képest, mert aki ismer, az tudja jól, nálam három csatár az alap, ehhez építjük fel a csapatot. Nem szeretem a védekező társulatokat, sem azt, amelyik gárda tagjai sétálnak, vagy azt érzik, büntetés, hogy futballozniuk kell. Csak a győztes típusokkal lehet eredményt elérni, és nagy örömömre a két edzés alatt csak ilyen mentalitású játékosokat láttam a pályán.